Én vagyok-e?

Archive for május, 2009

Foci…ami összeköt és szétszakít

Mindenem amim van, amire büszke vagyok mert megszereztem, az többnyire a focinak köszönhető. A focinak köszönhetően láttam világot, szereztem igazi barátot, általa tanultam meg harcolni, tanultam meg elesni…és tanultam meg felállni…

Amiota az eszem tudom mindigis focista akartam lenni. Labdával feküdtem, labdával álmodtam, labdával ébredtem. Az, hogy most 24 évesen “sehol sem vagyok” ezen a téren, legalábbis profi karierről nem beszélhetünk, ez több faktor összetevője. A szüleimre sem foghatom, hisz azzal együtt, hogy nem hittek bennem és abban, hogy ebből meglehet élni, nem is akadályoztak. Nem bíztattak, de el sem tántorítottak. Ha arra az utolsó körre, amiután mindenki bement zuhanyozni, ráhuztam volna még egyet, aztán mégegyet, s talán még egy utolsót…sikerült volna. Akkor nem tudtam, hogy mekkora jelentősége lehet azoknak a köröknek, csak egy gyámoltalan gyermek voltam, egy idegen környezetben, ahol pénzért a mellettem ülő srácok nemhogy az anyjukat, de az egész dinasztiát eladták volna. Ez volt a “nagybetüs” FOCI.
Mikor minden megdőlt, visszatértem oda, ahonnan minden indult. Itt voltak a gyermekkori barátok, füstös haramadik világi buszok, az utcán a tehenek, a sáncban a részegek. Álltam üres zsebbel és néztem ki a fejemből, hogy hogyan tovább? Egy kis vidéki csapathoz kerültem, ahol számomra még akkor meglepő módon, ha nyert, ha veszített a gárda, kötelező volt a tulaj kocsmájából hajnalban kigurulni, mert aki járni tudott nem volt ember. A gólokat rugtam,beilleszkedtem, ment a szekér. Ez azomban többeket “megzavart” a régi keretből, akik inkább az alkohol mámorító hatás miatt választották ezt a jókis alakulatot és amatőr trükökkel kikezdték az oldalamat. Gólkirály voltam, jól ment a játék, csak arra nehezteltem kicsit, hogy néha a mérkőzés kezdete után értünk oda a kisbusszal aminek ablaki sem igazán voltak, így a meccs csak egy kiadós hányás verseny után kezdődhetett.
Bosszantott, hogy megalázzuk ezt a gyönyörű sportot a fegyelmezetlenségünkkel, a non-fair játékkal, a “minden egy és minden mindegy hozzáálassal”.Szezon végén bejelentettem, hogy bár igazán kedves számomra ez a csapat, nekem ez a sportág ennél többet jelent, sokkal többet kaptam tőle, minthogy hétvégéről-hétvégére megalázzam, ígyhát távozom…Sokan örültek neki ( az ex gólkirály), voltak akik sajnáltak, többségük viszont nem gondolta, hogy ezt valóban meglépem…Megtettem.
Akikkel őszinte kapcsolatot ápoltam barátaim maradtak, felhívtak, olykor bevágtunk egy pofa sört. Hozzájuk tartoztam, együtt edzettünk, csak hétvégén más színű mezt öltöttem magamra.
A csapat ahova kerültem kezdetekben “egyszerű” emberekből állt, ám törekvésben, elszántságban nem volt hiány senkinél. Jó csapat kovácsolódott, úgy éreztem a foci mellett igazi barátokra is találtam. Legnagyobb ambícíóm mindig az volt, hogy az egykori csapatom hálójába betaláljak, titkon abban reménykedve, hogy a vezető ráébred: neki az a foci többet jelent az amatőr bohóckodásnál. Ez rendszerint megtörtént, mindig borsot törtem az orruk alá.

Két gyönyörű évet vittem végig a “kékeknél”. Fociztunk, bandáztunk, dolgoztunk…nyertünk. Diák voltam, s mivel pénzem nem volt így dolgozni jártam az ország különböző pontjaira. Emeltem a csempét, kevertem a ragasztót, levittem a szemetet. A hangulat jó volt, de az önbecsülésem, tartásom megtört. Az iskola a hiányzások miatt háttérbe szorult, a foci lassan-lassan teher lett, mert vasárnap inkább pihentem volna. Éreztem, nincs jó röppályán az életem. Edzésekről álmodtam gyermekként, zakoról, irodai munkáról, ahol az egérrel kattogtatok, majd beszédet mondok, közvéleményt formálok…A valóság kicsit más lett: edzettem=emeltem a zsákokat, volt zakóm=ha magamra vettem a munkás köppenyt, irodai munkám is=sokszor csempéztünk ki irodaházakat, s egér is volt, ha sikerült eltörni a hátgerincét egy lapáttal ahogy a kajánk felé somfordált, mondtam beszédet=a hideg sör mellett felállva ordítottam mindannyiuknak, hogy a kibaszott cigit ne mindenki rám fújja, és a közvéleményt is formáltam=meggyőztem őket, hogy a bukaresti kurvák csúnyábbak a pestieknél…a tervem valóra vált, ahogy a példa is mutatta, mégis nem ez volt az álmom.

Aztán csörgött a telefonom…egykori csapatom vezetője hívott, hogy szeretne egy “igazi csapatot”, felzárkózom-e mellé? Az összeg amit ajánlott egy mérkőzsére ( másfél óra) pontosan annyi volt mint amennyit 30 óra alatt kerestem a patkány hajkurálászással. Továbbá megkért, hogy szerezzek még játékosokat, mert lapátra kerültek Búnyos Pityuék. Felcsillant a szemem, de tudtam…ez árulás. Megkérdeztem akkori csapat vezetőmet, mit tanácsol, úgy érzi-e, hogy ezzel hátat fordítok a csapatnak? Bár bevallotta, hogy nem örül, de azért megnyugtatott, hogy a barátság marad, megért, hisz tudja, hogy egy “csöves kukorica” vagyok. Rengeteget fontolgattam, de végül egy nő kellett felnyítsa a szemem, hogy más is ezt tenni, ez volt az álmom, hogy a fociból éljek…itt a lehetőség ,lépni kell.
Visszatértem!!! Mester hármassal, és vittem magammal olyan embereket akikkel gyermekként megtiszteltetés volt játszani. A “kékek” egy része, akiket barátként emlegettem fentebb azomban hátat fordított. Akikkel együtt lelkiztünk néha, megvédtük egymást a másik barátnője előtt, tartottuk hátunkat egymásért a csajos figurák miatt…kifordultak. Egyikük egy egymás elleni mérkőzésen nyiltan kijelentette: “Én téged is leruglak köcsög”, és már indult is nekem…meghökkentem. Azon a mérkőzésen még úgy éreztem közéjük tartozom, nem tudtam támadásokat építeni, mert a lelkem nem hagyta…a mérkőzés végén pedig sokuk kezet sem nyujtott. Akkor aláztam meg életemben legjobban ezt a gyönyörű művészetet, amit mi csak focinak nevezünk:(

Ma van munkám, igazi optikai egérrel dolgozom, tömeget manipulálok, vasalt zakóban járok…és hétvégén ontom a gólokat végre egy olyan csapatban ahol nem én vagyok a legjobb és csak tanulom-tanulom, még mindig tanulom ezt a művészetet, a nagyoktól. Teszem ezt úgy, hogy fizetnek, pedig én is szivesen fizetnék érte…Van barátnőm, van lakásom, itt vannak a barátaim…boldog vagyok, mert azt is tudom, hogy akiket emiatt elveszítettem, azok nem voltak az igazi barátaim.

S bár sokuknak vicsorog rám a foguk, tudják: minél ellenségesebben közelednek felém, annál biztosabb, hogy megjukasztom a lasztival azt a fehéren csillogó, kifeszített hálót…


Szenzációs Diáknapok

Eltudnék képzelni egy ilyen címlapstoryt a manna.ro-n vagy a Krónikában:
“A 16.KMDSZ Napok olyannyira gyengére sikerült, hogy még az X-tázi sem volt hajlandó bojkottálni”

Az idei Diáknapokat sikerült annyira elkúrniuk a kedves szervezőknek, hogy az egyébként ügyeletes bajkeverő X-tázisok tiltakozásképpen nem voltak hajlandók azt bojkottálni. A narancssárga-feketék látván, hogy milyen trutyi a szervezés, bosszúból nem voltak hajlandóak sem vandálkodni, sem részegenfetrengeni, sem tömegverekedést kezdeményezni…mitöbb készítettek egy tisztességes bemutatkozó produkciót, hogy a díszes társaságnak jelezzék, itt valami nincs rendben. Ahelyett, hogy a pofájuk miatt félbeszakadt volna egy karaoke rendezvény, vagy kipakolták volna őket valamelyik helyi lokálból, tiltakozásképpen résztvettek minden versenyszámban…(na az volt vagy öt szerk. megjegyzése), bosszúból megnyerték a csocsót és INGYEN miccset is sütöttek az egyetlen magát rendezőként felvállaló béna gyermeknek. Hogy valójában mennyire kritikán aluli is volt a rendezvénysorozatnak becézett nyugdíjas hétvége, azt mi sem bizonyítja jobban, minthogy az X-tázi tagjai hajlandóak voltak rendezett sorba, egymás mellé ülni és végig figyelni néhány futballmérkőzésnek nevezett balfaszkodást az aszfaltpályán…természetesen a pályának háttal ülve, mert a szemközti teniszpályán ahol valami vén szarok játszottak, láthattak legalább egy egészséges labdamenetet…
Ha jövőre is sikerül ekkora szart összehozni a szervezőknek, akkor fennáll annak az esélye, hogy az X-tázi besöpör mindent és elsőhelyen végez…na az volna ám az igazi szégyen a KMDSZ szektára nézve. Nem lenne tömegverekedés, nem lenne hányásba fetrengés, nem lenne több balhé a tehetségtelen rendezőkkel, nem lenne balta ( fészi ), nem lenne aki megmutassa, hogy TI MIND KEDVES RENDEZŐK, SEHOL SEM VAGYTOK, hisz ideje megtunodtok, hogy a diáknapok rólunk szól…az X-táziról…
…mi vagyunk maga a DIÁKNAPOK!!!