Én vagyok-e?

Archive for február, 2013

Valentin-napra

Hihetetlen, hogy a globalizáció hatására milyen könnyedén teret nyernek az új, komerc „ünnepek”, tengerentúli szokások…melyeknek sokszor az eredetéről semmit sem tudunk, de „üljük”, mert mások is ezt teszik. Gondolkodtam azon, hogy van-e ezzel baj, lehet, hogy nincs is. Hiszem, hogy jobban működhetne a világ, ha mindennap Valentin-Nap, vagy „legalább” Karácsony lenne…

A minap kaptam egy körlevelet az egyik kedves fotós ismerősömtől. Egy Popper Péter idézettel indított, amit érdemesnek láttam megosztani veletek. Úgy gondolom, hogy nagy igazság van megfogalmazva néhány egyszerű mondatban:

“Ha én azt mondom valakinek, hogy szeretlek, nagyon szeretlek – ezt én nem tudhatom. A saját érzelmeim megítélésében nem vagyok kompetens – ezt a másik tudhatja. Ha egy nőnek azt mondom, hogy nagyon szeretlek, ő tudja, hogy ez igaz, vagy nem, nem én. Mert ha könnyebb velem az élete, ha szabadabban él, ha jobban el tudja viselni az élet terheit, akkor szeretem. Ha rosszabbul él velem, ha bűntudatosabban él, ha mindenféle terhei megnövekednek mellettem, akkor nem szeretem. De ezt ő tudja eldönteni, nem én. Én csak mondom. És ez viszont is így van. Azt mindig a partner tudja, hogy szeretik-e vagy nem. “

(Popper Péter)

Fura ez a „szeretet dolog”. Hihetetlen, hogy lassan 28 éves vagyok és a közvetlen környezetem, az úgynevezett BARÁTAIM sem igazán tudják, hogy ki vagyok. Rengeteg álarcot magára ölt az ember az évek alatt. Vannak közösségek, ahol ő a gyermek, van, ahol ő a „király”, vannak csoportok, ahol vezér lehet, de olyan is akad, ahol egy egyszerű „szolga”. Ha csak magamból indulok ki, hosszasan sorolhatnám az általam viselt „maszkokat”, az élet, vagy akárcsak egy utcasarkon magamra öltött „ruhákat”. Miért van erre szükség? Jogos a kérdés. Alapvetően csak egy dolog érdekel, hogy jól meglegyünk „együtt”. Az emberi kapcsolatok voltak mindig a motivációm, sosem a pénz. Ettől lélegzem, Ti töltötök fel és ettől vagyok boldog is. Sok szemrehányást kaptam, hogy miért nem váltom pénzre az adottságaimat?…Nem megy. Nem értek hozzá. Nem, mert nem akarok érteni hozzá. Végig nézem az embereket, ahogy hajtják a pénzt, megveszik a sikert…aztán nincs, akivel „ünnepelni”. Ez nem az én világom. Életem során majdnem mindig érzelmi alapon döntöttem. A lelkem sosem fogadta be a „számító” húzásokat. Így volt ez a futballal, de nagyrészt a munkával is.

Próbáltam magam olyan emberekkel körül venni, főleg egy futball csapaton belül, ahol nem a játékodért kapott  „jutalom” a motiváció, hanem a társad csillogó tekintete, amikor Te, Ő vagy a csapat eredményes. Az érzelmi kohézió, ami összetart, nem a dollár, a pityóka, az ebéd! Nehéz meló. Évek mennek rá, amig bekerülsz egy ilyen „családba”. Megéri. Ezek a srácok majd ott lesznek a lagzidon, esetleg a keresztelőkön, az udvarodon szervezett kalákán, szarabb esetben a temetéseden. Az olajmágnás, aki megvett egy hétvégére téged, esetleg a játékvezetőt, vagy az egész tornát…nem biztos, hogy megjelenik a fentebb említett „bulikban”. A profizmust valószínű nem lehet összekapcsolni az érzelmekkel. Ha karriert akarsz, nem cipelhetsz magaddal mindenkit. Én azonban a lelkmnek építem a „karriert”, és ahol tisztességel eljárok, ott sosem felejtenek el. El kellett telnie néhány évnek, amig ez megérett bennem, de azt hiszem még épp időben.

Az álarcok? Döbbenten pislogtam, amikor a  hozzám egyik legközelebb álló ember bejelentette, hogy gyermeket várnak a párjával. A mosoly nem akkor fagyott le az arcomról, amikor megtudtam, hanem, amikor közölték velem, hogy „tartottak” a reakcimtól. Ekkor értettem meg, hogy ahány ember, annyiféleképp lát engem. Egyszerre voltam boldog és szomorú. Örültem, hogy sínre került az életük, hogy jön egy új Élet, bánkódtam, hogy még mindig nem ismerték fel, hogy miként viszonyulok az emberekhez.

Azt tapasztaltam, hogy a világ vagy szeret, vagy gyülöl engem és e két dolog között egy hajszálnyi az átmenet. Ennek nagyon egyszerű oka van drága barátaim:

Én egy két lábon járó tükör vagyok. Ha őszinte szándékkal, bizalommal fordulsz hozzám, akkor biztosan ezt fogod vissza kapni, ha meg belém rúgsz, akkor csodálkozol, hogy megalázlak egy váratlan pillanatban?

Alapjáraton SZERETLEK  Titeket. Mindenkit! Ha Te mégis úgy érzed, hogy megbántottalak…akkor minden bizonnyal neked „kell” tőlem bocsánatot kérni 🙂