Én vagyok-e?

Archive for július, 2013

A gyűjtögető

Úgy fest meggazdagodtam… azonban mielőtt meghívatnád magad egy limonádéra, elmesélem, hogy konkrétan mire gondolok 🙂 Mindenki gyűjt valamit. Van egy jókomám aki például autót, ismerek egy flúgosabbat, aki régen bélyeget, ma nem mondom meg, hogy mit, mert magára fog ismerni. Van aki köveket, van olyan is, aki országokat amelykben járt és sok olyat is ismerek, aki mondjuk pénzt. Régebb elég lesúlytóan írtam/vélekedtem az ilyen emberekről, de ahogy az évek telnek talán én is változom, megértek dolgokat, megérek hozzájuk…nem tudom. Azt gondolom, hogy motiváció kérdése az egész, s talán ha belekeveredsz valaminek a „gyűjtésébe”, annál boldogabb vagy, minél nagyobb a „tárlat”. Így ha a pénzre nem mint eszközre gondolok, hanem „elért célra”, akkor nem biztos, hogy olyan vészes a helyzet. Talán így Molière  fösvénye is más színben festene, de ne menjünk bele ebbe, mert bugdácsoltam irodalomból (is) 🙂 Tehát néha, amikor megkérdezik, hogy Te mit értél el fiam az utóbbi években, akkor az ajtó kilincsen kívül örömmel szoktak az emberek beszámolni a szívük mélyén is rejtegetett kincsekről (fentebb felsoroltam ezekből néhány alternatívát).

Néhány évvel ezelőtt frusztrált, ha megkérdezték, hogy mi a foglalkozásom/ SZAKMÁM és habogással kellett kezdeni a választ, merthogy nekem valójában nem volt olyan. Aztán amikor a fotósulit elvégezetem, akkor szólt az egyik kedves ismerősöm, hogy nyugodtan vághatod rá, hogy fotográfus, mert már van PAPIROD is róla. Na mondom ez az ! 🙂 Nyilván visszatekintve azért ez vicces, az ember egyszerüen be akarja bizonyítani a nagybetüs társadalomnak, hogy hasznos tagja ő is, és hogy tényleg elért már dolgokat az életben. Pedig… vajon fontos ez? Ma amikor megkérdezik, hogy mivel foglalkozom, olyan boldogan és SZABADON jelenthetem ki, hogy szabadúszó vagyok. Persze mondhatnám, hogy fotográfus, de azért ez hazugság lenne, több okból kifolyólag is. Az első az, hogy csak azért, mert megtanultam néhány trükköt, elsajátítottam valaminek az alapjait még nem tartunk a szakmaiságnál. Az valahol nagyon mélyen kezdődik, azt néhány év alatt mesterektől, internetről nem lehet ellesni. Lehet, hogy rá-, bele kell születni. A másik ok pedig, hogy nem állhat “ennyiből” a világ. Valószínű, hogy ha tényleg oda tenném magam, öregkoromra összetudnék építeni valamit magamnak, mondjuk egy szép fotóalbumot, amire büszke lenne a család… de azt hiszem ez sem az én “utam”. Illetve talán ez is… de még annyi szép dolog van, ami felfedezésre/megélésre vár. Jövőre talán megtanulok zongorázni…persze-persze még nem nagyon tudom, hogy mi az, hogy oktáv, de ha néhány év múlva én zenélek a lagzidon, ne híreszteld azt, hogy a srác jó zenész, mert például nemsokára már gazda leszek 🙂 Mikor, mit a piac megkíván 🙂

Rövid kanyar után azért térjünk vissza oda, amiről valójában írni szerettem volna. Vajon én mit gyüjtöttem az utóbbi években? A bankszámlám erről sokat elárul, de a falra kiakasztott közköltség elmaradás is (végülis az is egy gyüjtési forma lehet). Kézzel fogható dolog nem sok van raktáron. Lehet, hogy be kéne pánikolnom, de még várok vele. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem tettem fel a kérdést már magamnak… A megnyugvást azonban egy fesztiválon találtam meg…érdekes. A Tusványos sok mindenről szól: politikáról, alkoholról, tanulásról, gruppensexről, amit akarsz. Hazudik, aki azt mondja, hogy nem találkozott a felsoroltak valamelyikével élőben is 🙂 Nekem idén a VÁLASZOKRÓL szólt. Nagyon sok emberrel találkoztam, olyan arcokkal, akiket egy évben talán egyszer vagy egyszer sem látok. Egy őszinte ölelés, egy mosoly, egy bocsánat kérés… Visszaigazolás, hogy a magam köré “felépített birodalom”, stabil lábakon áll. Azt hiszem az utóbbi években embereket gyüjtöttem. Ugyanúgy nincs célom velük, mint annak, akinek a pénz nem eszköz, de én tényleg boldog vagyok tőle… Amikor 15 emberen át nyújtottad felém a kezed, láttam a szemedben, hogy őszintén örülsz a viszontlátásnak és tudom, hogy Te is kiolvashattad ezt az enyémből…

Nyilván nem vagyok szent. Voltak lelkek, melyeken átgázoltam az évek alatt, az enyémen is megtették párszor… de tovább kellett lépni és azt gondolom, hogy a megbocsátásra való képesség az egyik legnagyobb erénye lehet az embernek.

Hosszú hét volt, mindenki fáradt, mégis úgy feltöltött a tömeg, mintha rám csatoltak volna egy óriásvízierőművet. Jó nekem köztetek…

487409_491476020934618_2025308329_n