Én vagyok-e?

Michael (in) Jackson

Hogy milyen hely Amerika? Erre nagyon nehéz volna választ adni, mert én jelenleg Jacksonban élek, és akik már „láttak mindent”, azt mondják, hogy ez egy teljesen más világ. Sem hajlkéktalannal, sem nyomorral, erőszakkal, tűntetéssel vagy bűnözéssel nem találkoztam. Vagy „összefogtak” gazdagék és megoldották, hogy ez így legyen, vagy nem igazán tudom erre a választ…

Hogy kerültem ide? Azt hiszem, hogy az életemben most jött el az a pont, amikor egy kicsit „sok” volt, az, amit/akit a „nyakamba vettem” otthon. Néha azt éreztem, hogy nem elég erősek a térdeim, ahhoz, hogy ne rogyjanak meg a súly alatt. Nem igazán szeretném ezt boncolgatni, félek, hogy sok embert bántanék meg csak azért, mert nem volt bátorságom eléjük állni és azt mondani, hogy „fiúk/lányok én is emberből vagyok, meg vannak a határaim és szeretném ha ti is látnátok ezt”. Testi és lelki tisztulásra vágytam és akár ki is jelenthetjük, hogy elmenekültem. Tudatában vagyok annak is, hogy ezért csakis egyetlen felelős van, Én, senki más, még mielőtt azt hinné valaki, hogy másra szeretném „kenni” a dolgot. Miért pont ide? Hát ki ne akarná látni az „Igéretek Földjét”? Ki ne akarná megérinteni az „Amerikai Álom” szelét? Szabi által lehetőséget kaptam erre, biztosított arról, hogy nála lakhatom és arról is, hogy ha úgy támadna kedvem, hogy dolgozni szeretnék, akkor biztosan talál nekem valamit.

Amikor ezelőtt két évvel Németországba indultam dolgozni, rengeteg elvárás, vágyakozás volt a fejemben. Most így visszatekintve elmondhatom, hogy nagyon megütöttem a seggem. Életem egyik legnehezebb időszaka volt, ami természetesen folyamatában nézve nagyon-nagyon sok pozitívumot hozott. A lelki vergődésemben rengeteg kérdésre választ kaptam, sok mindent ártértékelhettem, megértettem, hogy számomra a pénz minimálisan sem tud motiváló jellegű lenni, illetve találtam egy irányt, amit mindeddig követtem, többnyire ösztönből.

4 héttel ezelőtt úgy ültem fel a repülőgépre, hogy semmilyen elvárásom nem volt. Abban sem voltam biztos, hogy beengednek „Az országba”, így hát, amikor Atlantában földet értem és várakoztam a soromra, hogy megkapom a vízumot vagy sem, akkor jól megnéztem a körülöttem álló embereket, kilestem az ablakon és elégedetten nyugtáztam: Akárhogy is lesz, én már jártam Amerikában 🙂

Beengedtek 🙂 Szabi várt a reptéren és kezdetét vette egy új fejezet. Nem tagadom az első két nap úgy ébredtem fel, hogy megdöglök, ha nem láthatok néhány arcot, akik olyan sokat jelentenek nekem, de aztán, amikor „leültem magammal beszélgetni” kicsit, akkor ezek az érzések enyhültek. Mára már jól vagyok 🙂 2-3 nap után már volt munkám. Egy szőnyeg galériában dolgoztam, ahol az élet türhető lett volna, de amikor a „főnök” felvette a kelet-európai stílust, s hirtelen azt gondolta, hogy csak azért, mert neki van több a zsebében, ezért bármit lehet, akkor 3 nap után meg kellett köszönnöm neki a lehetőséget és leléptem, de nagy sebességgel. Pedig épp aznap ecsetelte, hogy a legegyszerübb az volna, ha maradnék és galéria vezetőt csinálna belőlem… Fel kellett tegyem magamnak a kérdést, hogy vajon mit csinálok rosszúl, hogy „ezekből” mindig jut nekem egy. Aztán rájöttem, hogy minden társadalom ugyanúgy van berendezkedve. Mindenkiből van mindenhol, ettől működik. Tökéletes párhuzamot lehetne húzni Jackson és mondjuk Szereda között (erre most nem térnék ki bővebben, de mindenkinek megvan itt is az otthon megfelelő társa).

Nyár van, a nem sok lelket számoló kisvárosban beindul az élet. Többezer egyetemista érkezik és millió (!) túrista, hogy megnézze a cowboy-várost. És valóban hegyesorrú a csízma, fejen a kalap és nyoma sincs a divatnak, papucsban a misén, bakancsban a strandon.

Pár nap elteltével már kampányban vagyok. Fotózom a helyi demokrata indulót, a város egyik legbefolyásosabb emberét és zajlik az élet. Amikor Szabi megkérdezi, hogy nem-e lenn kedvem az egyik kávézóban részmunkaidőben dolgozni, akkor kicsit gyomoridegem lesz. Kell ez nekem? Az interjúra elmegyek és gyereki örömmel jövök haza, hogy végülis nincs szükség több munkaerőre. Nem igazán volt kedvem egy kávézó pultja mögött tölteni a délelőttjeimet… Néhány nap múlva pedig már készítem elő az asztalt az ebédhez, mert mégis kell „valaki”. Milyen érdekes az élet és milyen érdekesen működünk mi, emberek. Azt hisszük, hogy ismerjük magunkat, tudjuk, hogy mi jó nekünk és tökéletesen tisztában vagyunk azzal, hogy mi a rossz… mekkorát tévedünk. Nagy félelmekkel vágtam neki a „kávézós-melónak”. Féltem, hogy nem fogom érteni, amit mondanak, hogy nem tanulom meg lefőzni a 86 féle kávét és hosszasan sorolhatnám…

Eltelt egy hét. Teljes munkaidővel dolgozom, kiviszem a reggelit, elkövetek egy csomó hibát (nem kérnek majonézt, de én dupla adagot nyomatok a szendvicsbe) és közben maximálisan ott vagyok a jelenben. Nem a jövőmet tervezem, nem az aggodalmaimmal „babrálok”, hanem embereket „szolgálok”, ami nem lemerít, hanem feltölt. Sosem gondoltam volna, hogy ez megbújik valahol bennem, pedig ott volt és még mennyi minden lehet, amiről nem tudok…

Kora délután végzem, utána heti 2-3 alkalommal járok fogadásokra, ahol a vendégek szebbnél-szebb autóit parkoljuk, amíg ők 15 ezer dollárért vesznek meg egy-egy üveg bort. Ha szeretném az autókat, akkor ez valóban egy álom-meló lenne, de még így is lenyűgöz néha egy-egy modell. Ez a munka sokkal jobban „fizet”, mint a kávézó, hihetetlen paradoxon ez is.

Vasárnaponként focizni járunk. Rengeteg európai fiatal van a városban most, ilyenkor pár tucat megjelenik belőlük a focipályán. Van egy liga is, ahová tervezem, hogy bekerüljek, mert nagyon hiányzik a „versenysport”. Kell egy csapat 🙂

Úgy néz ki, hogy a nyár végén lehetősegem adatik egy egyéni fotókiállításra. A galériát biztosító fickó szeretné, hogy a hegyekben készült fotókból állítsak össze valamit, de én jobban ragaszkodnék az „Én Székelyföldem” nevet viselő vállogatáshoz. Erre még később visszatérünk…

Utólag visszanézve azt gondolom, hogy a németországi „rémálom” azért történhetett meg, hogy értékelhessem, élvezhessem a „jót”. Ez jelenleg így is történik. Többnyire jól vagyok a bőrömben, tudva azt, hogy jönnek pszichésen nehéz időszakok is, melyeket előbb be-, majd el kell engedni, ahogy mindig is tennem kellett volna…

Hogy maradok-e?

Nagyon sokan megkérdeztétek már ezt. Én azt gondolom, hogy a jelenlegi helyzetben, ahogy én élhetek itt (fontosnak tartom, hogy Szabolcsnak köszönhetően nagyon nagyrészben…de hisz Ő Nagy Szabi 🙂 ) tíz erdélyi fiatalból, kilenc biztosan maradna. Azt hiszem én vagyok az a bizonyos „tízedik”. Minden embernek meg van a maga motivációja, anélkül nem igazán lehet élni. Annyira becsülöm azokat, akik arra vágynak, hogy falun állatokat tenyésszenek, gazdálkodjanak, csendben és boldogan élhessenek a családjukkal, vagy akiknek az az álmuk, hogy zenéljenek, utazzanak, tanítók legyenek még úgy is, hogy közben majdnem éhen halnak. De van motivációjuk, hisznek valamiben, legtöbbször magukban. Aki ismer az tudja, hogy én nem az a fajta vagyok, aki a székely-magyar zászlóval az első sorban tűntetek, derékig meztelenre vetkőzöm és erővel bizonygatom, hogy a széklynél nincs keményebb legény a gáton. Nem érzek gyűlöleletet más nemzetek iránt és azt sem gondolom, hogy „többekk” lennénk, mint mások. De érzek valamilyen „felelősséget” a „népem” iránt és meggyőződéssel hiszem, hogy nekem OTTHON van „dolgom”. Hogy mikor és hogyan azt sajnos még nem tudom…talán korai is lenne ezen gondolkodni. Az tény, hogy otthon sz@r  a helyzet, de szilárd meggyőződésem, hogy nem az a megoldás, hogy becsomagolok a bőröndbe és jobb vidékre húzom a belem örökre. Ebben az esetben biztosan elvesztünk…én pedig nem szeretnék megfutamodni!

Tegnap a kávézó tulajdonosa behívott az irodájába, „Michael, beszélnem kell veled.”Kicsit megijedtem, most, hogy rájöttem, hogy valójában én mennyire szeretem ezt, már rúgnak is ki?

– El kéne gondolkodnod azon, hogy hogyan tovább, mert a nyár gyorsan el fog repülni, nekem pedig egyszerüen nincs elég időm arra, hogy minden vállalkozást a kezemben tartsak. Itt van ez a kávézó, úgy érzem, hogy jól kijössz a többiekkel, én pedig „egyenes” leszek: menedzsert keresek az intézmény élére, az év minden napjára. Gondolkodj el, mérlegelj és hívj fel, amikor döntöttél…

IMG_7391

One response

  1. Na csak ebből kell kiragadni a lényeget. 🙂

    “De érzek valamilyen „felelősséget” a „népem” iránt és meggyőződéssel hiszem, hogy nekem OTTHON van „dolgom”.” – Ezek az én szavaim is lehetnének. Én hazajöttem.

    2014. július 11. - 01:28

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s