Én vagyok-e?

A pusztában

Lehet, hogy ez most sokaknak „furán” hangzik, de nekem már meggyőződésem, hogy a JóIsten azért küldött fel arra a hegyre (Randezvous Mountain, Top of the World), hogy találkozzak Vele. Nem a szó klasszikus értelmében nyilván, hanem ahogy az ember képes találkozni a Mindenhatóval. Rengeteg kérdéssel a fejemben/lelkemben érkeztem az Államokba, és hittem/bíztam benne, hogy az egyedüllét majd választ ad mindenre, ahogy mindig is szokott…

Az első másfél hónapban annyira gyorsan zajlottak az események, hogy esténként élő zombiként zuhantam az ágyba, még a megnyugtató imámba is belealudtam. Kijelenthetem, hogy nagyon távol kerültem Istentől. Lelkiismeretfurdalással is küzdöttem, amikor nagy ritkán eszembejutott. Három munkahely, új világ, kinek van ideje a spirituális életre? Aztán hirtelen minden megváltozott. Munkanélkül maradtam. Nem tudtam, hogy pánikba essek-e, vagy depresszióba. 🙂 Voltak lehetőségek, de volt bennem egy biztató béke és nyugalom, hogy valami teljesen más vár rám, valami több/jobb/szebb…

Amikor az újságban egyik reggel megláttam, hogy fotóst keresnek, TUDTAM, hogy ez nekem szól. Másnap már ott voltam az interjún, s mintha valami megszállt volna, olyan határozottan közöltem velük, hogy márpedig ők mindigis engem kerestek. 2 nap múlva már rajtam volt a fotós poló és indult a mindent megváltoztató „utazás”. Az Úr kiküldött a „pusztába”…

Minden nap több száz ember érkezik fel az Arial Trammel (magyarul kabin), a világ, de főleg Amerika összes tájáról. Hihetetlen, hogy európában milyen idióta sztereotípia él az amarikai emberekről. Hogy buták, kövérek, nem tudnak a világról semmit, hogy nincs bennük érzelem… Azt hiszem bátran kijelenthetem, hogy ennyi szép, ápolt, igényes nőt még sehol a világban nem láttam, s sokszor szégyenlettem magam, amikor többet tudtak Európáról, Budapestről, mint én… ez van 🙂

Szóval a családok feljönnek a hegy csúcsára, én ott vigyorgok a kis táblámmal, hogy „Családi fotót tessék”. Ők ha szimpatizálják a fejem, akkor összeállnak, az égbe ugranak, gyorsan kettőt keccintünk, s bemegyünk a Gofri Shopba, hogy lessük meg a képeket. De vannak lassúbb napok, olyankor sokat vagyok „magammal”, olyan érzések kerítenek hatalmukba a szikla szélén, melyekkel még nem nagyon volt alkalmam találkozni. Rengeteget sírtam, nagyon sok felismerés kapcsán. Hihetetlen sokat tévedtem az életben és borzasztó sokszor hibáztattam másokat, csupán azért, mert a dolgok kedvezőtlenül sültek el, vagy traumák értek… Az édesanyámmal való kapcsolatomban is olyan felismerésekkel szembesültem, hogy hosszú percekig csak ültem a szikla szélén és azon gondolkodtam, hogy hogy lehettem ilyen vak. Pedig csak csupán gyermek voltam, tudom és annak idején azt hittem hogy mindenért hibás valaki, sosem gondoltam a harmadik „faktorra”, hogy vannak rajtunk kivülálló okok is. Rájöttem, hogy még mindig nagyon-nagyon mély kapcsolat van köztem és a „véncsaj” között, csak ritkán merünk beszélni róla 🙂 Itt az ideje!

Szóval épp az egyik családnak mutattam a fotókat a számítógépen, melyek néhány perccel korábban készültek, amikor egy ötvenesévei elején járó, magas, kopasz férfi szólitott meg. Lenne néhány percem, szeretne fotókat készítettni? Mondtam, hogy tíz perc és már jövök is.

Beletelt vagy negyedórába, amig végeztünk, de a férfi negyedmagával már várt a szikla szélén.

-Kezdhetjük? –kérdezte mosolyogva

-Mit?- jöttem zavarba

– Az esküvőt. – válaszolta, s még azt sem várták meg, hogy levegyem a napszemüvegem, a bíró rázendített a mondandójára…

Ott állt két középkorú ember, kéz a kézben. Mellettük két idős asszony, fehér hajukat vadul fújta a szél. Kezükben mezei virágok, akárcsak a menyasszonynak. A bíró fekete, hosszú „uniformisában” olvasta fel az ilyenkor szokottakat. Úgy nézett egymás szemébe az a két ember, hogy nem volt élőlény a világon, aki ne könnyezte volna meg. Én ott álltam szakadt fotós mellényemben, egy kopott cseszton kalapban, feltürt nadrágszárral, hogy fogja a nap a bokám, s egy poros-mocskos teniszcipőben. Na, ha otthon jelennék így meg egy lagzin, biztos a securitate meglincselne, gondoltam magamban. Közben irtozatosan kapart a torkam, pedig kúrvára nem szoktam meghatódni a lagzikon, sőt inkább azt érzem, hogy ha még sok esküvőt kell végignéznem, talán örökre elriadok ettől a ceremóniától. (Nyugi, ha fotósnak akartál hívni a lagzidba, még bírom a strapát, nekem nehogy meggondold magad 😉 )

Körülbelül tíz percig tartott a ceremónia. Az egyik legmeghatóbb dolog volt, amiben valaha részt vehettem. Sem fényeim nem voltak, sem egy jó gépem, de úgy éreztem, hogy izzig-vérig része vagyok a történetnek. A fotózás után könnyek között borult a nyakamba az újdonsült feleség. Majd az édesanyja, akit az anyós követett. 12 perce ismertem azokat az embereket és úgy néztek rám, úgy beszéltek velem, mintha a család része lettem volna minidigis. Az ősbizalom. Milyen fontos…

Milyen egyszerű tud lenni az élet. Milyen felemlő tud lenni az a nagy pillanat, minden felhajtás nélkül. Mezei viragok, négy csodálatos ember, akik tesznek a “körülményekre”. Ha nem vagyok ott aznap, akkor még fotós sincs. De a pillanatot, amikor egymás szemébe nézve azt mondták, hogy “Igen, számomra Te vagy az!”, olyan mértékben megélték, hogy beleremegett az egész hegyvonulat.

Amikor kicsit alrább sétáltunk, megölelt az asszony és a fülembe súgta:

– Hálás vagyok neked, hogy itt voltál ezen a napon. Tudod, édesanyámnál rosszindulatú daganatot diagnosztizáltak, nemsokára el fogjuk veszíteni. Akartam, hogy lássa, boldog vagyok…

DSC_5296 DSC_5330 DSC_5350 DSC_5381 DSC_5395

 

 

2 hozzászólás

  1. Köszönöm!

    2014. augusztus 23. - 10:37

  2. De jóóó… 🙂

    2014. augusztus 23. - 12:39

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s