Én vagyok-e?

Mészárszék

Ez a bejegyzésem nem lesz túlságosan „szimpatikus“. 🙂

Gyermekkoromban, amikor dédszüleimhez akartam menni, a házukba mindig a „mészárszéken“ keresztül vezetett az út. Nem kell nagyon megijedni, nem disznó és marha fejekkel volt „kikövezve“ az út, csupán azt az előteret, mely egykoron valóban kisebb „vágóhídként“ funkcionált, se le nem bontották, se át nem rendezték. Bár dédnagytatám már régen nem élt, egy régi mérleg és az általa egykoron használt néhány „szerszám“ még ott volt a helyiségben. A bejárati ajtó ablakán nagy, fehér papír zárta el a fény útját (hogy miért azt ma sem értem), s ahogy betoppantunk rajta megcsapott a hideg, s a kampóra akasztott, füstölt szalonna illata (vagy inkább szaga). 🙂

Gyermekkoromban sokszor végignéztem, ahogy dédnagyanyám elnyisszantotta egy-egy tyúk nyakát, a tálba felfogta a vért, s megvárta, amíg „szépen“ kiszáll az élet a haláltúsáját vívó kakasból, pulykából. Sosem hatott meg igazán a dolog, valójában még meg is könnyebbültem, amikor „végre“ megszabadult az udvar a pulykakakastól, mert megvallom őszintén, nemsok vérfagyasztóbb látvány van, mint egy felbőszült pulyka, aki épp egy 5-6 éves gyermekre ront. Ebben a percben is kiráz a hideg… A téli disznóvágásokra mai napig tisztán emlékszem. Ott melegedtünk unokatestvéreimmel a dédi kályhájánál és a pirítottuk a malac fülét/farkát, melyet sikerült elkunyerálni a „böllértől“. A szobát csak akkor hagytuk el, amikor a szomszédasszonyok, rokonok nekiálltak kanalakkal kitisztítani a megboldogult disznó beleit, hogy aztán a saját bélrendszerének „tartozékaiba“ visszatöltsék a ledarált és jól befűszerezett húsát. Azért ez elég abszurdnak hangzik, nem? 🙂 Amikor ez a „tekenyőszag“ megcsapott, akkor inkább kimentünk az udvarra és kacagtunk a levágott disznófejen, megbámultuk a tyúkok véres lábnyomait a hóban, s vártuk, hogy készüljön el a „mocskostokány“ (ha jól emlékszem a nevére). Romantikus idők voltak, nem fordul fel a gyomrom, ha az emlékeimben kutatok…

Főleg nagytatámnak, s a kollégiumi éveknek köszönhetően végül mindenevő lettem. Mai napig rajongom a puliszkáért, de sok olyan egyszerű (olcsó) étel van, amit szenvedéllyel fogyasztok…vagy talán úgy a helyes, hogy fogyasztottam.

Régen a flekkent fasírttal szerettem enni, de lehetőleg úgy, hogy füstölt sonka legyen a körítés. Ha „az utamba került“ egy vegetáriánus, azt kiröhögtem, lenéztem, s magamban eldöntöttem, hogy egyrészt szektás, másrészt meg van hibbanva… Augusztusban múlt 5 éve, hogy nem ettem húst. Találkozásom a „burjánokkal“ ekkor kezdődött, s kicsit sem jószántamból. A gerincsérvemmel kézenfogva jártunk épp ajtóról-ajtóra, hogy valaki válasszon már szét kettőnket, mert igencsak terhes ez a társas magány. Gyógyír hosszú ideig nemigen született a dologra, bár az erőskezű csontkovácsom azt javasolta, hogy próbáljam ki a húsmentes életmódot, mert valószínű, hogy a szervezetem el van savasodva és emiatt fáj a derekam. Bele is vágtam, de 3 hét után minden borult, ugyanis lagzit kellett fotózni, az én fejemből kiment, hogy divat vega vagyok, s 3 pohár bor után már a csíkmadarisi kultúrotthon konyhájában verettem be a tepertyűt csirke-böffel. Lehajtott fejjel mentem vissza a csontkovácshoz, hogy mester, ez nem az én utam. Nem nagyon csodálkozott a dolgon, inkább elkérte az e-mail címemet és másnap küldött egy videót. Bummm…

„Ha a vágóhídaknak üvegfaluk lenne, mindenki vegetáriánus lenne“ – mondotta egyszer Paul McCartney… Érdekes dolgok voltak abban a videóban. Olyan képkockák, amelyekre én korábban sosem gondoltam, vagy legalábbis nem vettem a fáradságot, hogy elgondolkodjak rajtuk. Ebbe a kultúrába születtem bele, környezetemre (mint jópéldát mutató sémára) hagyatkozva vittem tovább mindent, amit láttam és tapasztaltam… de rendjén van ez így? Csak azért, mert valami évszázadok óta történik, helyessé is válik? Nem tudom…

Ahogy az évek teltek, egyre jobban kezdett foglalkoztatni a téma. Húst nem ettem, bár rengeteg intelemmel találkoztam, hogy vigyázzak, mert vashiányos leszek, meghalok, ha nem viszem be az állati fehérjét, elsorvad az agyam, mert nem kap majd elég állati zsírt, s így lehetne folytatni ezt a (lássuk be, hogy teljesen „elszállt“ érvelésekből álló ) sort. Az elmúlt 5 évben a környezetemtől aztán kaptam hideget-meleget, hogy a már korábban általam is említett szektába én is beálltam, hogy ez az egész nám más, minthogy ki akarok tünni a sorból (merthogy az életben soha-semmi más nem motivált csak az, hogy „más“ legyek), hogy ez csak egy újabb fellángolás, s amúgy is, hogy ha vega vagyok, akkor miért iszok alkoholt? Nem nagyon foglalkoztam ezekkel a véleményekkel, s ha társaságban szóba is került a téma, legtöbbször vagy elütöttem egy poénnal, vagy eljutottunk az érveléssel egy olyan szintre, hogy már nem maradt más válaszuk a jelenlévőknek, minthogy: ha egésznap az erdőn kéne vágjad a fát, akkor meglátnám, hogy a burjányaiddal mire mennél. Pedig bevallom őszintén, hogy rengeteget kutattam a vegetáriánus életmód ellen szóló érveket, mert sokáig fájt a fogam a brassói aprópecsenyére. Azonban sehol nem találkoztam olyan tanulmánnyal, ami tudományosan alá tudta volna támasztani, hogy hús nélkül vége van a világnak. Ezzel szemben tonna számra találtam kutatásokat, amelyek arra mutattak rá, hogy mekkora üzlet a „gyógyítás“ és hogy a húsipar hogyan halad kéz a kézben a gyógyszeriparral. Unnék most kitérni arra, hogy mik kerülnek a szervezetünkbe a disznóból, tyúkból, halból (!), nem is ez foglalkoztat igazán. Inkább olyan kérdések cikáznak a fejemben, hogy vajon az embernek joga van-e elvenni egy másik élő/érző LÉNY életét, csak azért, hogy az ízlelőbimbóinak vágyát kielégítse? Ma, amikor foggal-körömmel küzdünk szüleink, nagyszüleink vállunkra rakott pszichés batyuinak lerakásával, akkor vajon miért nem gondolkodunk el azon is, hogy talán egy „barbár“ világban szocializálódtunk és tettünk magunkévá olyan normákat (felmenőink generációsan felhalmozott szokásai által), melyek kicsit sem „emberiek“?

Amikor azokat a barátaimat kérdezem, akik kutyájukra családtagként tekintenek, hogy el tudnák-e képzelni, hogy ebédre betolják Lessie-t, mindig megvető választ kapok, hogy ugyan normális vagyok-e, ne hasonlítsam az ebjüket egy „közönséges“ disznóhoz. Bodri egy jóval magasabb intellktussal rendelkező lény. Igen? Vajon ez a döntő szempont? Az intellektus húzza meg a határt a feláldozható és az életben maradó élőlények között? De akkor mi a helyzet az érzelmekkel? Talán az ember intelligensebbnek valja magát némely állatnál, de bizonyított, hogy érzelmeink sokszor alulmaradnak, amikor néhány különleges állatfajjal kerülünk egy-vé-egybe. Mégis mi hatalmazza fel az embert, hogy döntsön élet és halál fölött? És miért fordítjuk el a fejünket, amikor ilyen kérdésekkel találjuk szembe magunkat? Miért elégszünk meg azzal a válasszal, hogy nagyapáink is így csinálták, oszt 90 évet éltek? És miért hagyjuk örökségül gyermekeinknek is ugyanezt?… Én nem tudom a választ, csak felmerülnek bennem, mint egykori „intenzív“ húsevőben a kérdések. S az egyik kérdés követeli a másikat. Nem fura, hogy napjainkban 11-13 évesen menstruálnak már a lányok? Nem fura, hogy miközben a holokausztot mélységesen elitéljük, farmok ezrein szakítják el borjaikat anyjuktól, s a „szülők“ várnak a halálsoron? Nem fura, hogy az ember az egyetlen olyan lény, aki úgy döntött, hogy lecsapolja egy másik élőlény tejét, s magába önti? Sőt „tej-kifli“ program keretén belül megtölti a gyermekeket állati hormonnal? Nem fura, hogy 4-5 évet élnek az antibiotikummal telenyomott tehenek, miközben 10-12 év lenne a természetes életciklusuk? Nem fura, hogy lassan nincs hatása az antibiotikumnak az emberi szerveztre? Nem érdekes, hogy a leghíresebb kutatások, amelyek azt bizonyítják, hogy a rákos megbetegedések és a húsfogyasztás között nincs összefüggés a KFC és a McDonalds által vannak NYÍLTAN finanszírozva? Nem fura, hogy sem Te, sem én, de még az általunk ismert orvosok sem nagyon vannak tisztában az „egészséges táplálkozás“ fogalmával? …

De ami talán a „legérdekesebb“: nem fura, hogy a legerősebb érv a húsfogyasztás mellett a fehérje bevitel kérdése? Hallottál bárkit, aki fehérje hiányban meghalt? Én sem 🙂 , de nem is ez a fő kérdés, hanem az, hogy mi a helyzet azon társadalmakkal, akik egyáltalán nem esznek húst generációk óta? Gondolkodott bárki el azon, hogy mi van, ha a „fehérje-mítosz“ megdől? Akkor vajon el fog mindenki gondolkodni azon, hogy baszki, részt veszek egy globális mészárlásban? Nem hiszem. Ahhoz túlságosan jó fűszerek vannak a polcon…

vegán-testépítő

Az ember, amitől fél, attól próbálja megóvni magát. Így van ez egy ránk leselkedő kígyó, medve, vagy akár testi sérülés veszélyének esetében, de a negatív érzelmekkel kapcsolatosan is. Hogy mennyi fájdalom, félelem, stressz és kegyetlen szenvedés van egy szelet hús mögött a serpenyőben, egy fordítottbőr cipő mögött a szekrényben, vagy egy rég elfeledett szőrmebunda mögött a válfán, azzal egyikünk sem szeretne foglalkozni…

Ha van, aki mégis, annak szeretettel ajánlom ezt a remek operatőri munkával készült dokumentumfilmet, na meg a párom vegán receptjeit, melyeket biztos vagyok benne, hogy nem lesz „fösvény“ bárkivel megosztani 🙂

Ezt a bejegyzést nem Soros Gyuri bácsi támogatta, bár az utófinanszirozást mindig is imádtuk 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s