Én vagyok-e?

Hogyan lettem szexfüggő?

Már régóta készülök írni erről a témáról, csak valójában sosem tudtam, hogy melyik végén „fogjam meg” a dolgot. Nem szerettem volna összecsapni sem, de ódzkodtam attól is, hogy túlságosan tudományos legyen. A napokban aztán egy érdekes tapasztalás arra vitt rá, hogy mégis jó lenne billentyűzetet ragadni. Nem egészen a világmegváltása céljából, inkább a saját környezetem, barátaim, ismerőseim, a jelenséghez való viszonyulásának esetleges változásának reményében. 🙂

hand-above-water-1500x999

Mindenkinek van legalább egy „iszákos” nagybácsija, egy „munkamániás” unokatestvére, egy „csajozós” kisöccse, vagy egy „testépítő” szomszédja. Aztán ott vannak a folyton „shoppingoló” ismerősök a facebookon, a „szelfiző” világbajnokok, vagy azok, akiknek „nem esik ki a telefon a keziből, uram”.

 

Nem túlzás kijelenteni azt, hogy mindannyian függünk. A kutya azonban ott van elásva, hogy míg egy-egy káros szenvedély annyira a kultúránk, hétköznapjaink részévé vált, hogy szinte már természetesnek tűnik, addig bizonyos szer-, vagy viselkedésbeli függőségek titokban, „fű alatt” történnek, s csakis azért nem ütik ki a biztosítékot, mert a nagy világ nem tud róluk. Míg az alkoholfüggőség (de ugyanez a helyzet a cigarettával is) mára népbetegséggé vált, s ezáltal mondhatni, lassan „elfogadottá is”, addig például a szerencsejátékfüggők, szexfüggők, hatalomfüggők, edzésfüggők (hosszasan lehetne sorolni) olyan kategóriába tartoznak, amivel még nem tud mit kezdeni a társadalmunk. Nézzük, de nem értjük…

 

A téma régóta foglalkoztat, nyilvánvalóan azért, mert magam is érintett voltam/vagyok a jelenségben. Ezt akkor kezdtem igazán megérteni, amikor vizsgálni kezdtem azokat a viselkedésbeli formáimat, amelyeket idővel szégyelltem, bűntudatot éreztem utánuk, de sem megakadályozni, sem kontroll alatt tartani nem tudtam őket.

 

Furcsa lesz ezt írni, de a választ részben kislányom születésének is köszönhetem. Amikor beíratkoztam a pszichológia egyetemre, már az első évben szentül megvoltam győződve arról, hogy az államvizsga dolgozatomat a sportpszichológia témaköréből írom. Ehhez képest néhány rövid év múlva azon kaptam magam, hogy a várandós édesanyák szorongását vizsgálom a szüléshez közeledve, majd a gyermekágyi időszakban. A szülés útjai kifürkészhetetlenek 🙂

Az egyik perinatális konferencián vetített filmben láttam egy szimpatikus úriembert, aki bár (akkor) nem a függőségekről beszélt, rögtön láttam az arcán, hallottam a hangján, éreztem a kisugárzásán, hogy valami mást képvisel, mint amivel eddig találkoztam. A „fiatalmebert”, a maga közel 80 évével Dr. Máté Gábornak hívják és meggyőződésem, hogy óriási befolyással lesz a függőségekhez való viszonyulásra az egész világon (remélhetőleg lassan már felénk is).

 

Érdemes néhány szót röviden a függőségekről ejteni, ahhoz, hogy meg tudjuk különböztetni az ő elméletét attól, ahogy a köztudatban él a jelenség. Mindannyian tudjuk, hogy mi az addikció, mindaddig, amíg meg kéne határozni azt. 🙂 Én ezúton is próbálom a hétköznapi nyelvre fordítania dolgot, a tudományt most hagyjuk meg a szakembereknek 🙂

Eszerint létezik a szertől való függés, illetve a viselkedésbeli függőség.

 

Rengeteg előadást végighallgattam, viszonylag sok könyvet végignyálaztam, s az ajtót az tette be végleg, amikor magát Zacher Gábort kérdeztem a tusványosi előadás végén, hogy oké-oké, hogy melyek a különböző megnyilvánulásai a függőségeknek, de mi a gyökerük, mi a kiváltó ok? „Hát, erre nincs egyértelmű válasz…” – jött a számomra kissé „olcsónak” tűnő replika, kiváltképp annak a fényében, hogy mekkora show volt a színpadon (lényegében a semmiről). Mert ugye abban semmi újkeletű nincsen, hogy mit csinálnak az alkoholisták, a drogosok, évente hányan halnak meg és, hogy mi a trend a „magyar éjszakai világban”? Mindez statisztika, melyet ma már bárki fellelhet egy „enterrel” a guglira lépve.

Máté Gábor azonban sokkal mélyebbre merül a témában, s egyszersmind elragadó az a történet, ahogy bejárja a maga kínkeserves útját, mely során felfedezi saját függőségeinek gyökerét is. Bízom benne, hogy „háziolvasmány” lesz hamarosan minden gyereknek és felnőttnek a „Sóvárgás démona” ( Hungry Ghost) című könyve, melyben a több száz szakirodalmi kutatás összegzése mellett a saját praxisát is bemutatja, ahogy a vancouveri drog-gettóban próbált fényt vinni a keménydrogosok hétköznapjaiba. Ennyit a reklámról, amelyért nem kapok százalékot a szerzőtől. 🙂  Néhány szót pedig magáról az elméletéről, amely valljuk be magunknak (a végén), hogy rejteget némi logikát.

 

Mit gondolunk az alkoholistákról, drogosokról? Ha csak az általános közvélekedést tekintjük, valahogy így hangzanak a vélemények: „Szereti az italt, semmire kellő, jó dolgában elkezdett drogozni, unalmában egésznap játékgépezik”. stb-stb. Mind olyan válaszok, melyek arra utalnak, hogy az ember attól válik függővé, hogy valamit „jó kedvében” kipróbált, s aztán a „szeren maradt”. Miközben Máté Gábor erről teljesen másképp vélekedik. Úgy tartja, hogy minden addiktív viselkedés valójában fájdalomcsillapítás gyanánt működik. Gyors szorongásoldás, mely hosszútávon káros a mentális és fizikai egészségünkre, romboló hatással van a szociális kapcsolatainkra. Rövid, velős és mégis tényszerű. „Gabi bácsi” azt az összefüggést találta, hogy minden kemény drogos múltjában ott van egy óriási trauma. Legyen szó szexuális zaklatásról, családon belüli erőszakról, vagy fizikai/érzelmi elhanyagolásról. Számítógépes képalkotó vizsgálatok mutatták ki (ÉS EZ A NAGYON FONTOS RÉSZ), hogy azon gyermekek esetében, akik az első 3 életévükben fokozott stressznek, a korábban említett érzelmi elhanyagolásnak, fizikai/érzelmi bántalmazásnak voltak kitéve, kevésbé fejlődtek ki azok az agyi pályák/hálózatok, amelyek felelősek a boldogságérzetért, az önjutalmazásért (magyarul: kevésbé termelődnek a későbbiekben a dopamin és szerotonin nevű hormonok). A belső öröm (boldogság) érzetünk hiányában pedig depresszívek leszünk. De ki akar folyton „depis” lenni? Így aztán olyan szerekhez nyúlunk (persze mindez többnyire tudatalatt működik), melyek elősegítik a dopamin termelődést. Legyen szó „jókedv csináló” szerekről vagy akár a szorongás oldásáról.

Mit csinál az ember, ha bánatos? „Gyere kinyitok egy üveg bort!”

Mit csinál az ember, ha ünnepel? „Gyere kinyitok egy üveg bort!”

Örömre, bánatra, stresszre, unalomra…mindenre van valamilyen szerünk, amely próbálja „szabályozni” a belső feszültségérzetet. Legyen szó szorongásról, pozitív vagy negatív stresszről. Fentebb csak a magunkhoz vett szerekről esett szó, de ugyanígy működik a dolgok izgalom csillapító vagy éppen keltő hatása, ha a játékgépfüggőkről, a szexfüggőkről, vagy a kapcsolatfüggőkről beszélünk. „Gyere, csillapítsd Te (eszköz, ember) a bennem lévő feszültséget, mert én magam nem tudom.” S hogy miért találó szó a „függőség”? Mert függ az én „jó(l)létem” tőle.

Borzasztóan egyszerűnek tűnik, pedig hihetetlenül bonyolult és mégis eszméletlenül egyszerű egyben (csak hogy a lehető legtöbb közhellyel éljek). 🙂

 

Máté Gábor nagyon találóan fogalmaz: Nem az tehát a kérdés, hogy honnan származik a függőség, hanem sokkal inkább az, hogy honnan származik a fájdalom?

 

S mindennek fényében, akkor jöhet a kérdés: „Na rendben, ez így nagyon szép, de akkor mi rá a terápia, mi a megoldás?”

 

Az első számú gyógyszer az EMPÁTIA … s utána minden más.

 

UI: Nagyon fontos megjegyezni, hogy szó sincs arról, hogy mindenkit fel kéne menteni a cselekvéseinek következménye alól. Arról sincs szó, hogy a felelősséget a múltra/szülőkre/sorsa kéne áthárítani. Az „elmélet” nem kibúvót/kapaszkodót keres az addikciókkal élők számára. Egyszerűen arról van szó, hogy amíg nincs bennünk meg a kellő EMPÁTIA ahhoz, hogy legalább megpróbáljuk megérteni a függőségek forrását, addig a minimális esélyünk sincs arra, hogy valaha is gyógyítani tudjuk azokat.

 

Vajon a 10 órát dolgozó „alkoholista” férj munka után azért választja a kocsmát, mert annyira szereti a sört? Vajon a látszólag mindent (is) birtokló multimilliomos miért kezd egy olyan hobbiba, amelyről képtelen lemondani, s mely zsákszámra viszi el a pénzt? Vajon a politikus, aki kényszeresen vezető akar lenni, jól érzi magát a saját bőrében? Vajon a játékgépen minden vagyonukat és emberi kapcsolatukat „elrulettezők” azért játszanak, mert élvezik a magát a játékot? S vajon a partnereiket naponta váltogató fiatalok azért élnek „kicsapongó” életet, mert szeretik a változatosságot?…

 

Minden kérdés újabb 10-100 kérdést vet fel, s a dolog nem ennyire fehér vagy fekete, mégis bízom benne, hogy elkezdődik akár egymás között is ezeknek a kérdéseknek a „tisztázása”.

 

Nyilván a címben feltett kérdés akár „hatásvadász” is lehet. Nekem az önismereti munka hozat el részben a gyógyírt, s a válaszokat, hogy miért kerestem az olyan jellegű izgalmakat, vagy miért töltöttem olykor heteket számítógépes játékok előtt, „zoknira kisütve” magam. Azt nem mondanám, hogy tünetmentes vagyok, de amikor rajta kapom magam, hogy átléptem a még egészségesnek hitt határt, akkor mindig fel teszem magamnak a kérdést: mi elől futsz, kisöreg?!

 

És te? Ma hány órát töltöttél az internet előtt? 🙂 Vajon miről „próbálod elterelni” a saját figyelmed? 🙂

 

2 hozzászólás

  1. P.K.

    Kissé hatásvadász a cím, de ez egy hiánypótló megosztás, köszi. Jó kérdések és egy egész életútot át keresendő válaszok- elfogadom, mert másként roncshalmazzá válik az életem. Általában egy függő számára (számomra) sok lehetőség van felépülni, ez nagyon sok esetben a segítség kéréssel kezdődik. És erről nekem az a tapasztalatom, hogy nem igazán a kúltúránk része.. a székely maga oldana meg mindent (is). Dühös vagyok amiatt, hogy előtte, utána és közbe’ meg jönnenk az összesúgások: “tudtad-e, hogy mennyit iszik/drogozik/játszik/nőzik/pasizik/gyógyszerezik stb.?”, “képzeld már nem bírja a családja, ahogy a viselkedik..”, “hallottad-e, hogy bevitték a diliházba (igaz, hogy pszihiátriára, de itt így mondják) vagy elvonóra (igaz, hogy addiktológia osztályra vag rehabilitációs terápiára- de nekik mindegy és itt így mondják)?” (Taps!) Nem elég, hogy valaki eléte (egyik és/vagy legnagyobb) mélypontját éli és szenvedi meg valamint küzd azért, több-kevesebb sikerrel, hogy valami változást vigyen az életébe, de még a környezete is megnehezíti.
    Embertársaim! Támogassuk egymást segítsére lelni! És ha ez nem megy, akkor ne másén, hanem a saját hazunk tájékán sepregessünk, mert van bőven amit!
    Bizakodó vagyok azzal kapcsolatban, hogy fejlődni tudunk és fogunk az önismeretben és a közösségi ill. társadalmi életben. Hajrá hajrá, kitartást a jóban! És beszéljünk az érzéseinkről-az szokott segíteni 😊

    2019. augusztus 21. - 00:19

  2. Köszönöm!
    A segítségkérés valahogy tényleg kimaradt a kulturánk „fejlődéséből”.

    2019. augusztus 21. - 00:42

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s